18. rész Látszat.

Sziasztok! Hát itt lenne a kövi. Sietek a következő résszel. Annyit elárulhatok, hogy lassan a vége felé járunk, de még csak lassan.. Köszönöm a  2 új feliratkozót és a visszajelzéseket :) <3

Talán 2 órát aludhattam, de talán még annyit sem. Egyszerűen lehetetlennek bizonyult, hogy az agyam ne kattogjon a tegnapi dolgokon. Hogy sírtam-e azóta? Nem! Sokszor gyűltek könnyek a szemembe, de kicsordulni már nem engedtem őket.
Gondolataimat az ajtó nyikorgása zavarta meg. A fejemet azonnal oda kaptam és a szőke hajú fiú lépet ki rajta.
- Reggelt! - köszöntött, amit egy bólintással viszonoztam.
A mellettem lévő kanapéra pillantottam ahol a nem rég békésen fekvő fiú már a szemét dörzsölte.
- Hol vagyok? - mondta, majd körbepásztázta a helyiséget. A szeme megakadt rajtam majd ismét beszélni kezdet.
- Mi történt? - nézett a szemembe. Ezzel ismét visszarepítve engem a borzasztó emlékekhez.
Akár egy forgatókönyv, úgy jelentek meg a tegnap este emlék képei. Az öklömet erősen szorítottam akár csak a fogaimat, de képtelen voltam választ adni a kérdésére. Beviharoztam a fürdőbe majd a mosdó kagylóba kapaszkodtam és úgy bámultam az előttem lévő összetört lányt.
Túlságosan fájdalmas volt magamat látni a tükörben ezert inkább a helyiséget kezdtem felfedezni. Semmi sem ragadta meg igazán a figyelmemet csak 1 táska. Egy óriási táska volt a zuhanyzó mellet. A kíváncsiságomtól vezérelve oda siettem és elkezdtem lassan kinyitni.
Meglepetésemre az én ruháim voltak benne és a többi mütyüröm. Most már összeszorított szemekkel turkáltam a táskában.
- Össze pakoltattam a cuccaidat Spenserrel! - kiáltott Luke az ajtón keresztül, ezzel választ adva a kérdésemre. Kicsit megnyugodtam ezáltal, majd kivettem a sminkes táskám és egy tűrhető fejet varázsoltam magamnak miután lefürödtem és átöltöztem.
Majd végig mértem magam és lassan kifújtam a levegőt. A mű mosolyom begyakoroltam, hogy senki se tudja mit érzek legbelül.
A fürdőből kilépve Justinnal össze akadt a tekintetünk ő pedig beszélni kezdett.
- Luke elmondott mindent. - kezdte fagyosan.
- Sajnálom! - lágyult meg a hangja.
- Ne tedd! - válaszoltam fagyosan. Talán ez egy emberi hiba, hogy mindig mást okolunk magunk helyett, talán én is ezt teszem...
De, ha Justin akkor nem jön oda talán Hanna még mindig élne... De most már sosem tudjuk meg...
- Tudom, hogy nehéz, de ne rajtam vezesd le! - nézett rám idegesen.
Nem hiszem el, hogy még neki áll feljebb! Idegesen a hajamba túrtam hát ha így sikerül levezetni az egyre növekvő dühöt magamban.
- A te hibád az egész! - ordítottam.
Szemöldökét ráncolni kezdte majd szólásra nyitotta a száját, de közbe vágtam.
- Ha nem toltad volna oda a képed talán Hana még mindig élne és nem feküdne holtan az erdő közepén! - folytattam az ordítást bár a hangom elcsuklott a végére.
- Na ne, ezt ne! Ne merd rám kenni! Inkább hálásnak kéne lenned, hogy megmentettem a szaros kis életed!
- Hálásnak? - horkantottam.
- Mi az, hogy megmentetted a"szaros kis életemet"? - háborodtam fel.
- Héy, mi ez a veszekedés? - lépet be Luke.
Semmi kedvem nem volt vele is összeveszni ezért inkább felkaptam a cuccom és ki siettem a raktárból.
A hideg levegő rögtön megcsapta az arcomat ami nagy részben elő segítette egy kicsit a megnyugvásomat.
Még mindig forrtam magamban, ahogy vissza idéztem Justin szavait. Nem hiszem el, hogy még neki állt feljebb! Hihetetlen!
A garázs ajtó nyikorgására figyeltem fel. Luke elhaladt mellettem majd felnyitotta a csomagtartót és belepakolta a dolgainkat. A fejével intett én pedig helyett foglaltam az anyós ülésen. Justin is kibaktatott és ő is elfoglalta a helyét. Egy szót sem szóltam hozzá. De igazán meg se szólaltam az egész út alatt. Kínos csend uralkodott a helyiségben, de nekem még is kellemesnek hatott.
**
Végre megérkeztünk. Luke le állította a motort majd mindenki kiszállt és kipakoltuk a cuccokat.
A táskám a vállamra kaptam majd sietősen elindultam a vonat felé.
**
Azt hiszem az egész utat végig aludtam. Hogy erre miből következtetek? Egyszerű. Az osztályfőnök idegesítő hangja ébresztett azzal a mondattal, hogy "Megérkeztünk!!".
A táskám ismét felkaptam majd a többiek után siettem.
Egy hotel szerűség felé tartottunk, amint beértünk megbizonyosodtam, hogy ez 100%-osan egy hotel. Igaz a hall nem volt túl nagy, de a szobák annál inkább. Persze még egyikben sem voltam, de a hirdető kártyán lévő képekből erre következtettem. Persze barátnőmmel kerültem egy szobába akinek be nem állt a szája.
- Nyolcas! - kiáltottam, ezzel elhallgattatva őt.
A kulcsot elfordítottam a zárban majd beléptem a szobába. Tényleg óriási volt, de valahogy nem érdekelt. A táskámat ledobtam majd az ágyra vetettem magam.

- Mi bajod? Egész-nap ilyen vagy... - mutatott végig rajtam.
- Csak fáradt vagyok. - vontam vállat, bár ezt az oldalamon fekve nehézkesen tettem meg.
Mit vár tőlem? Nem tudom megjátszani magam bármennyire is próbálom.. De ez neki is feltűnt. Legszívesebben elmondanék neki mindent, de nem lehet. Attól tartók, hogy egyszer "kibököm". Ezért próbálom kerülni a komolyabb beszélgetéseket...
- Fáradt? Ez most komoly? Azt hiszed, hogy ezt beveszem..? Végig aludtad a majdnem 2,5 órás utat... Ne mond, hogy fáradt vagy!
Ha tudná, hogy alig aludtam egy szemhunyásnyit is este....
Nem igazán volt sok időm fetrengeni sem Spenser állandó magyarázása miatt,de legfőképp azért, mert időre vissza kellet mennünk az előtéérbe.
**
Miután végre befejezte a tanár a szokásos monológot vissza térhettünk a szobáinkba.
** este 23.45 https://www.youtube.com/watch?v=m9DO3zpdWqw
Rémálom? Nem csak az emlékek. Képtelen voltam aludni... Nem is értem a vonaton, hogy tudtam.. talán a kimerülés nem tudom, de ha most 1 percre is lehunyom a szemem a rémképek azonnal a szemem elé tárulnak. A lövés hangja, a sikításom, a könnyek... egyszerűen minden.
A kezeim ismét remegni kezdtek ezért úgy döntöttem ki megyek a friss levegőre.
A hotel hátsó udvarába siettem. Eléggé meglepet a hintaágy látványa, de inkább csak örültem neki. Lépteim oda vezettek, majd kényelembe helyeztem magam és egy apró löketett adtam a tárgynak. A hűs levegő csikizni kezte az arcom ami egy apró mosolyt váltott ki belőlem.
Halk léptek közeledtek felém, de mielőtt reagálhattam volna már mellettem ült a nem kívánatos személy.
Majd füst szagot kezdtem el érezni. Zavarodottan kaptam oda a fejem és néztem ahogy a füst kiáramlik a száján.
Ez most komoly? Ezért jött ide,hogy leüljön mellém cigizni? Hihetetlen egy bunkó! Már szólásra nyitottam a szám, de ő megelőzött.
- Sajnálom... - búgta miközben a mérgező anyagot ismét beszívta.

Azt hiszi, ha kinyög egy "sajnálom-ot" minden rendben lesz? Hát nem!
nem szóltam semmit csak a fejemet vissza fordítottam az eredeti állásába.
- Sajnálom amiket mondtam,jó?
- Kurvára nem jó! Sőt semmi se jó! Érted? - fakadtam ki. De ez nem csak engem lepet meg hanem őt is. Nem tudom mért reagáltam így, de úgy éreztem szükségem van erre.
Felállt majd elém állt. Egy ideig a szememet fürkészte majd közelebb lépet.
A füstöt az arcomba fújta és beszélni kezdett.
- Törődj bele! - suttogta és ellépet tőlem. Mielőtt bármit is reagálhattam volna addigra elment.
Ismét sikerült felidegesítenie, de talán nekem se kellet volna ordítanom vele.. - sóhajtottam.
Még párpercig gyötörtem magam majd felálltam és elkezdtem keresni azt a szobát amelyikben Justin lehetett.
Abban biztos voltam, hogy a második emeleten van, de abban nem voltam biztos, hogy a 16. vagy a 17. szobában van-e.
- 16 17 16 17 - ismételtem magamban miközben arra vártam, hogy a lift végre megálljon.
A lift kiadta az ismert hangot ami azt jelezte, hogy megérkeztem. Kiléptem az ajtaján majd a 16-os ajtó felé vettem az irányt. Ezer és egy gondolat járt a fejemben. Köztük az is, hogy valójában mit keresek én itt?
Ez a gondolat járt a fejemben amikor  beakartam kopogni a kiválasztott ajtón. De mielőtt megtettem volna vissza rántottam a csuklom és egy nagy sóhaj közepette inkább vissza siettem a lifthez.
 
 Benyomtam a szokásos gombokat majd a fejemet a falnak döntöttem és a fáradt szemeimet lecsuktam. A borzasztó események emlékei ismét vissza tértek. Remegő lábaim már nem bírtak tartani és össze csuklottam. A könnyek már csípték a szemeimet, de nem engedhettem őket szabadjára. Szintén remegő kézzel próbáltam letörölni a kibuggyanni készülő cseppeket majd feltápászkodni a lift falán. A közben szemembe logó tincseke hátra dobtam majd remegve kifújtam a tüdőmet elnehezítő levegőt. Eldöntöttem!Nem leszek újra törődő. Az ilyen emberek csak megszívják, akkor inkább a látszata a nem törődésnek mint az.

Szuperságos szünetet mindenkinek *-* <3!